A teremben való alvás bizonyára segíthetett volna rajta, Axel mégis úgy gondolta, mindenkinek jobb lesz, ha inkább a táncteremben próbál lecsillapodni. Becsapta maga után az ajtót, nem is ügyelve arra, hogy rendesen bezáródjon. Dzsekijét és táskáját ledobta a padra, majd elővette szakadt farmere zsebéből telefonját, amin kiválasztott egy zenét, amit rongyosra hallgatott az utóbbi időben.A mozdulatok maguktól jöttek. Axel számára olyan természetesek voltak, mint a lélegzetvétel. Átadta magát a zenének, s igyekezett kitisztítani a fejét, hogy megszabaduljon a nem kívánatos gondolatoktól és emlékektől. Sokszor eljátszott a gondolattal, vajon mi történt volna, ha édesapja nem hal meg, és egy család maradnak. Ilyenkor természetesen azonnal rájött, hogy akkor valószínűleg nem lenne olyan húga, mint most, de olyan mostohaapja sem, mint amilyen Aiden Johnson.
Axel érezte, hogy a vére felforrósodik, ahogy a férfira gondol. Az elején még megpróbált megfelelni neki és annak az életnek, aminek Aiden a híve volt, de rájött, hogy ez nem ő. Ő nem lehet ilyen, s ezzel csak saját magát tagadná meg.
Mindig is édesanyja volt az, akire számíthatott, aki a pártjára állt, ha valamilyen konfliktusba keveredtek Aidennel, de Axel mindig is tudta, hogy el fog jönni az a nap is, amikor a nő kénytelen lesz férjét támogatni. Axelnek nem az fájt a legjobban, hogy meg kellett válnia hosszú, barnára festett tincseitől, hanem az, hogy Samantha, aki mindig azt mondta, hogy úgy szereti, ahogy van, és soha senki miatt se változzon meg, ezúttal nem állt ki mellette.
A zene véget ért, Axel pedig zihálva omlott a táncparkettre. Fekete tincsei a homlokához tapadtak, teste folyamatosan emelkedett, kiszáradt ajkai vízért kiáltoztak. Továbbra is a földön maradt, s figyelte, ahogy keze körül lassan dér jelenik meg a parkettán. Csupasz vállán is érezte a hideg hópelyheket, amik a semmiből jöttek, de ezen már meg sem lepődött. Sosem volt képes a kontrollálásra, ha ilyen érzelmi állapotba került.
Dzsekijét a dereka köré tekerve hagyta el a tánctermet táskáját a vállára véve, és megállt az ital automata előtt. Zsebéből elővett egy kis aprót, és kiválasztott egy szénsavmentes vizet. Figyelte, ahogy a víz elindul, s közben arra gondolt, hogy már fölösleges bemennie első órájára, ezért talán vissza is mehetne a táncterembe. Ekkor azonban a flakon megakadt, és nem ment tovább.
- Oh, ne már! - Be kellett látnia, hogy ez bizony nem az ő napja volt.
Fejét az automatának ütötte, lehunyta szemeit, s úgy tervezte, úgy is marad az elkövetkezendő pár órában. Talán meg is tette volna, ha nem érez egy erős ütést az automatán, amitől ijedtében ugrott egyet.
A vizes flakon kiszabadult, s végig mehetett a számára kijelölt úton. Axel annyira megdöbbent, hogy csak egy helyben állt a flakont figyelve, de nem ért hozzá.
- Ez talán hatásosabb, mint az imádkozás.
Axel mindig meg tudta mondani hallásról, hogy az illető mosolyog-e vagy sem. Ez nem varázslat volt, csupán megérzés.
- Én nem imádkoztam, csak...
A magas fiú az ital automatának dőlve állt kíváncsian pislogva hatalmas, barna szemeivel Axelre. Sötét haját úgy rendezte, hogy ne gátolhassa a látásban, mosolya pedig továbbra is ott virított arcán, amiről talán első látásra meg sem tudta volna állapítani, hogy keleti vonásokkal rendelkezik, de ilyen közelségből erre tippelt.
- Csak?
- Csak már nagyon szomjas voltam, szóval... kösz - engedett meg magának Axel egy halvány mosolyt, és elvette vizét.
Azon volt, hogy letekerje a kupakot, de az idegességtől, aminek semmi értelme nem volt, az ráfagyott az üvegre.
- Segítsek? - ajánlotta fel a magasabb fiú, és már nyúlt is a vízért, de Axel még időben beletette táskájába.
- Majd megiszom később.
- Öhm... - túrt bele hajába az idegen. Úgy tűnt, nem találja a szavakat. - Mielőtt még azt hinnéd, hogy valami perverz kukkoló vagyok, mentségemre szóljon, hogy egy kicsit nyitva volt az ajtó, amikor elmentem előtte, és láttam, hogy mit csináltál a táncteremben.
Axel arcáról minden szín eltűnt, ami az eddigi pirulásból maradt. Valaki meglátta, ami odabent történt? Ez a fiú látta őt? A deret a padlón? A havat, ami a semmiből szállt le?
- A japán tudásom kicsit berozsdásodott, de a nyelvet felismertem - vallotta be, mintha japán tanárával beszélne. - A táncod pedig elképesztő volt.
- Oh!
Ha még vár néhány pillanatot a beismeréssel, és tudatlanságban hagyja Axelt, félő lett volna, hogy a fiú ott helyben elájul. Nem ő volt az egyetlen ilyen ember Salemben, de nem volt tanácsos felfedni magukat.
- Ez az első hetem, mert eddig utaztam, szóval... még ha késve is, de van értelme bemenni szemiotika órára?
- KoMédiás vagy? - lepődött meg Axel a fiú szavain, aki csak a homlokát ráncolva nézett vissza rá magyarázatra várva. - Vagyis... kommunikáció és média szak?
- Pontosan. Az öcséim már bizonyára bent ülnek órán, de egy kicsit elaludtam, szóval...
- Gyere, nekem is be kellene mennem, ha nem akarom, hogy a húgom kifaggasson a hiányzás miatt.
A fiú bólintott, és követte Axelt a folyosón a lépcső irányába. Az első lépcsőfoknál azonban vezetője megállt, így pont egy magasságba kerültek. Nem szokta sűrűn ezt csinálni, de húgán és annak barátnőin kívül senkivel sem ápolt jó kapcsolatot az évfolyamukban, szóval kinyújtotta a kezét.
- Axel.
Csak reménykedhetett benne, hogy nem fogja idegességében lefagyasztani a fiú kezét kézfogás közben, de amikor ujjaik egymáshoz értek, Axel nem azt érezte, amit máskor szokott, s ez elgondolkodtatta.
- Clyde.
*
A Hong Konyhája az elmúlt egy hónapban egy fajta törzshellyé nőtte ki magát a fiatalok körében. Ezúttal is ebédidőben elfoglaltak egy emeleti asztalt alaposan megrakodott piros tálcáikkal, és megvitatták a derült égből villámcsapás néven emlegetett filozófia dolgozatot.
- Egyébként beszéltem mamával a történtek miatt. Vagyis ő hívott fel - helyesbített Nessie, ahogy jó ízűen kanalazta szájába a csípős levest.
- Most néztem az interneten, és még semmi információ nincs fent arról a lányról - pislogott le mobiltelefonjára Chloe, ami az asztalon hevert tálcája mellett.
- Mama sokkal biztosabb forrásokból tájékozódik, mint az internet.
- Oh, ez kezd érdekelni - vágta fel a tányérján lévő csirke szeleteket Tessa.
- Azt hittem, vegetáriánus vagy - mutatott a pálcikával a lány tányérjára Chloe.
- Ez inkább hangulat kérdése nála - világosította fel őket az említett lány húga. - De most térjünk vissza az eredeti témánkhoz. Mit hallott Mrs. Bates?
Nessie megtörölte száját, és maga elé húzta a tányér rizst, amit hús és illatos szósz borított.
- A lányt Rose-nak hívták, Mrs. Bishop unokája, aki az állatkereskedésben dolgozik. Rose elment bulizni a barátaival, de egyedül ment haza korábban, hogy reggel ne késsen el a munkahelyéről. Legalábbis a barátai ezt mondták... Alig volt idősebb nálunk - tette hozzá szomorú hangon. Hirtelen még az evéstől is elment a kedve, s elkezdte turkálni a tányérján lévő rizs szemeket.
- Az még hagyján, hogy majdnem egy idős volt velünk, de mind ismerjük Mrs. Bishopot és a családját.
- Oh, igen - eszmélt fel Chloe. - Ő ajánlott egy nagyon jó macskaalmot Picassónak.
- Szerintem Colette nem egészen erre gondolt - súgta a lány fülébe Tessa, és visszatért ebédjéhez.
- Mrs. Bishop ősét elítélték a perek során. Rose is olyan volt, mint mi - mondta halkabban, amikor rájött, hogy nem messze tőlük egy jó kedvű fiú társaság ül.
- Ez megmagyarázná, hogy miért használták ezt a módján a megölésének - éledtek fel Nessie-ben a detektív ösztönök, amiket Agatha Christie műveinek köszönhetett, amiken felnevelkedett. - Mármint... manapság a normális emberek mérget használnak, vagy legtöbbször pisztolyt vagy kést.
- Nem, Nessie - mondott ellent barátnőjének Tessa. - A normális emberek nem ölik megy egymást.
Colette is azon volt, hogy hozzáfűzzön valamit a témához, amikor valaki megfogta a kezét, s ő hatalmasra kerekedett szemekkel meredt a mellette ülő Axelre, aki egészen idáig csendben ült a pirított tészta felett.
A lányok némán rágták a szájukban lévő falatokat, és közben többször is kérdő tekinteteket váltottak egymással, majd az asztal sarkánál ülő párosra néztek.
- Ha nem lennél, Chloe bátyja, már a földön szenvednél a paprika spraytől, amit a szemedbe fújtam volna.
Erre Axel észhez tért, és elhúzódott a lánytól.
- Jut is eszembe Chloe, Tessa mindent elmondott a tegnap estéről. Hol volt a paprika spray, amikor szükséged lett volna rá?
Chloe úgy érezte magát, mint amikor régebben az anyukája leszidta, amiért egyedül ment ki az utcára, vagy idegenekkel állt szóba.
- Már nem is vagyok biztos benne, hogy mi történt - mondta el őszintén, és evőeszközeit az üres tányérra ejtette, mielőtt hátradőlt volna székében, és szívószálát kezdte rágcsálni.
- Igazából nekünk se mondtál valami sok mindent - emlékeztette Nessie.
- Csak... - Chloe megpróbálta összeszedni gondolatait, hogy ne zúdítson barátnőire és bátyjára egy rakás ostobaságot. - Csak egy nagy kutya megtámadott.
Úgy tűnt, nem egészen erre számítottak, s össze is néztek egy pillanat erejéig, amitől Chloénak a hideg futkosott a hátán.
- Mire visszamentünk nyoma sem volt kutyának, Chloe.
- Persze, mert addigra már eltűnt, és... volt ott még valaki más is... vagyis lehet, hogy csak sokat ittam, de szerintem a sokktól elájultam vagy valami, ez nem egészen világos nekem sem, de amikor felébredtem, volt ott egy...
Mindenki itta Chloe szavait, az sem zökkentette ki őket, hogy a lépcsőn új vendég érkezett meg, s a másik asztalnál lévő társasághoz ment. Axel azonban vetett egy röpke pillantást feléjük. A fiú, aki háttal állt nekik a két másik mögé sétált, akik már ültek, egyikük lábánál egy gördeszka volt. Vállon veregette őket, aztán átült a másik oldalra, ahol máris lecsapott egy tavaszi tekercsre, ami egyikük tányérján hevert.
- Axel! Mi a fene van veled?!
Colette felkiáltása szakította félbe Chloe mondandóját, s ezzel sikerült magára vonnia a másik asztalnál ülők figyelmét is, amitől Axel csak még idegesebb lett.
- Mi történt? - lepődött meg alaposan Chloe, s kíváncsian meredt bátyjára.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ma nem szándékoztam jégkrémet enni - fogta meg a lila szívószálat Colette, s lassan kiemelte poharából a jéggé fagyott almalét.
Ezen Chloe és Nessie jót mosolyogtak, s el kellett rejteniük nevetésüket, hogy ne idegesítsék fel barátnőjüket még jobban, Axelt pedig ne hozzák még ennél is kellemetlenebb helyzetbe.
- Sajnálom, nem szándékosan csináltam - motyogta a fiú, s amikor újra felnézett, látta, hogy a kis helyiség másik végében lévő asztalnál ülő Clyde felé néz, rá mosolyog és integet neki.
Ezzel természetesen elérte, hogy a másik két fiú is asztalukra fordítsa figyelmét, így az ő arcuk is tökéletesen láthatóvá vált számukra.
- Oh, vele jöttél késve órára, ugye?
- Igen, tényleg ő az - erősítette meg Nessie, aki alaposan végig mérte a fiút, s elismerően bólintott, ahogy visszafordult barátnőihez.
- Miről beszéltek? - Chloe semmit sem értett, s válaszokra volt szüksége, főleg mivel bátyjáról volt szó.
- Aki alszik órán, az ne csodálkozzon, hogy mindenről lemarad - vont vállat Tessa, és egy szalvétáért nyúlt. - Add ide azt a poharat, visszakapod az almalevedet - nyújtotta ki kezét húga felé.
- Hogyisne! Hogy megint felrobbantsd, mint a múltkor a zacskós levest? - védte jégkrémét Colette, de Tessa áthajolt az asztalon, s ügyesen megkaparintotta a poharat.
Colette nem is nézett oda, amikor nővére óvatosan ráhelyezte hosszú ujjait a pohárra, inkább visszatért a beszélgetésükhöz.
- Ki volt ott, Chloe?
- Egy fiú. De csak úgy eltűnt utána, szóval még lehet, hogy azt is álmodtam, de... - Ekkor eszébe jutott a sebe, amit reggel alaposan megvizsgált a tükör előtt. - De még sem biztos, hogy képzelődtem.
- Ezt meg hogy érted? - vezette vissza teljes figyelmét a lányokra Axel.
- Az a kutya megkarmolt, és... van egy heg a mellkasomon. De olyan, mintha már hetekkel ezelőtt történt volna, alig van nyoma.
- Szerintem szólnod kellene anyának, ő hátha tud segíteni.
- Persze - mondta Chloe egy gúnyos mosollyal az arcán. - Ő pedig szépen bezár a házba, távcsővel fog a nyomomban járni, elmondja apának, ő pedig majd elvisz imádkozni a templomba. Egyéb frappáns ötlet, Axel?
A fiú a szemeit forgatva hagyta annyiban, és ránézett a másik asztalnál ülő Clyde-ra, aki a két fiút hallgatta, s közben, talán megérezte a fiú tekintetét, felvette a szemkontaktust Axellel, amitől a fiatalabb máris elfordult, és belekortyolt a vizébe.
- Tessék, kész is van - tolta vissza a poharat büszkén munkájára Tessa. - De vigyázz, mert...
- Aucs! - szisszent fel Colette, ahogy a tűzforró pohárhoz ért.
- Talán kicsit meleg lett.
Hallották, ahogy az egyik asztalnál kihúzzák a székeket, a tálcákat pedig az állványra helyezik. Clyde eltátogott Axelnek egy hello-t, amit a fiú egy zavart mosollyal viszonzott. Elvörösödését húga is észrevette, s elhatározta, hogy amint kettesben lesznek, alaposan kifaggatja őt, de akkor meglátta az asztal egyik lábánál hagyott gördeszkát.
A három fiú után nézett, akik már lefelé haladtak a lépcsőn. Gyorsan felpattant, felvette a gördeszkát a padlóról, és igyekezve nem kitörni a nyakát, leszaladt a lépcsőn, hogy utolérje őket.
A többiek összenéztek és követték őt, Axel kivételével, aki előtte még a helyére tette az üres tálcákat.
Ahogy Chloe elhagyta a kis éttermet máris körülvette a kellemesen hűvös, kora őszi levegő. Körbenézett a parkban, s amikor meglátta a három fiút, elkiáltotta magát.
- Várjatok!
Először Clyde fordult vissza, akiről Chloe csupán annyit tudott, hogy elvileg bátyjával együtt érkezett reggel az első órájukra. A másik fiú is megállt, aki a harmadikat cipelte hátán, akinek fején egy kapucni volt. Ő leugrott a fiú hátáról, így annak meg volt a lehetősége, hogy rájöjjön, valamit bizony elfelejtett. Gyors léptekkel indult meg Chloe felé, akinek földbe gyökereztek lábai, ahogy egyre közelebb ért hozzá.
Chloe érezte, hogy ujjai elgyengülnek, lábai pedig megremegnek. Olyan volt, mintha a mellkasán lévő heg égetné a bőrét, pedig az lehetetlen volt, mégis ezt érezte, amikor belenézett a fiú sötét szemeibe.
Vonásai olyan fiatalnak tűntek, mintha egy általános iskolásról lett volna szó, de Chloe nem ítélkezhetett, hiszen róla sem mondta volna meg senki, hogy egyetemista.
- Oh, tudtam, hogy valami nem stimmelt - nevetett, megtörve a kínos csendet a fiú, ahogy lenézett a gördeszkára.
Chloe felocsúdott hangjára, s ő is lepillantott a deszkára, amit szó nélkül nyújtott át neki.
- Noah, gyere már!
A hang ismerős volt Chloénak, a feje pedig egyre fájdalmasabban lüktetett. Talán álom volt, ami tegnap éjjel történt vele, de akkor magyarázatra volt szüksége, hogy mit kerestek a hegek a mellkasán, miért volt ismerős a kapucnis fiú hangja, és miért érezte azt, hogy már látta a gördeszkás fiú arcát?
A felhőtlen égen egy villám cikázott végig, miközben Chloe felnézett az idegenre, akit a Noah néven szólítottak az imént. A környéken lévő épületek riasztói őrült módon kezdtek el ki-be kapcsolódni.
- Öhm... kösz, hogy lehoztad - utalt a gördeszkára Noah.
- Majd máskor udvarolsz, de most óránk lesz - fogta meg Noah csuklóját a kapucnis fiú.
Chloénak dezsávű érzése támadt, s egy sokkal fényesebb villám jelent meg a még mindig tiszta égbolton.
- Én nem is udvaroltam - mondta vörösödve Noah, ahogy elfordultak Chloétól, és Clyde-dal együtt visszaindultak az egyetemre.
Ahogy Chloe megérezte barátai közelségét a riasztók fülsüketítő sípolása abbamaradt, s már egy villám sem díszelgett felettük. Nessie meglóbálta előtte táskáját, amit a fiatalabb lány ott felejtett, s ezzel sikerült végre visszarántania őt a jelenbe, bár tekintetét továbbra sem tudta levenni az egyre távolodó fiúkról, s tudta jól, hogy minél hamarabb válaszokra van szüksége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése