- Chloe, biztos vagy benne, hogy ő az? - kérdezte meg tőle legalább tizedjére Colette, miközben a lány precíz munkával cseresznyevirágokat festett a körmére.
- Abban sem biztos, hogy valójában megtörtént az a dolog a sikátorban. És ha meg is történt, semmi értelme - feküdt a hasán Tessa, és egy könyvet lapozgatott, amit sikeresen megkaparintottak az iskola könyvtárából. - Egy kutya megtámadott téged, aztán a semmiből megjelent egy srác -hadonászott beszéd közben nyalókájával, mintha az valamiféle varázspálca lenne. - Nekem úgy hangzik, mint egy elcsépelt szerelmi sztori.
- Valamikor ezek az elcsépelt szerelmi sztorik a legjobbak - kelt a könyvek védelmére azonnal Colette. - Csak egy dolgot tehetünk.
Chloe most először nézett fel barátnője körméről, mióta elkezdte festését. Szürkéskék szemeiben kíváncsiság tükröződött, ezért Colette megigazította szemüvegét, és máris szóra nyitotta száját.
- Megkeressük az utcán készült biztonsági felvételeket?
Mind a hárman a hang irányába fordultak. Nessie állt az ajtóban egy ismerős dobozzal a kezében, ami sötét rózsaszín és fehér színben pompázott ezúttal, s szivárványok és különböző finomságok grafikái tarkították.
- Szóval ezért késtél - állapította meg Tessa, ahogy megpillantotta a dobozt, és visszafordult a csöppet sem érdekfeszítő olvasmányhoz, szájába véve a nyalókát, ami fogaival összekoccant.
- Csak beugrottam Casparhoz elintézni a jövő heti beosztásomat. Üzeni, hogy ti is minél hamarabb tegyétek meg, vagy ő oszt be titeket, és abban nem lesz köszönet.
Barátnői pillantásaitól Nessie letette a dobozt az ágyra, s mentegetőzve felemelte maga elé kezeit.
- Ő mondta, nem én.
- Milyen biztonsági felvételekre gondoltál? - jutott eszébe Chloénak a lány első mondata, amikor belépett a szobába.
Nessie leült az ágyra, felnyitotta a dobozt, és kivett belőle egy csokoládés fánkot, aminek tetejét apró, színes pillecukrok borították elszórtan.
- Na, igen. Hogyan gondolhattad, hogy biztonsági kamerák vannak az utcán, ha arra sem képesek, hogy a világítást normálisan megcsinálják? - mutatott rá a lényegre Colette.
Valójában Colette nagyon is a szívén viselte a város sorsát, s nem egyszer szervezett már tüntetéseket vagy gyűjtött aláírásokat, amivel fel akarta hívni a polgármester figyelmét bizonyos hiányosságokra, de egyikre sem érkezett válasz.
- Voltak más szemtanúk is? - próbálkozott továbbra is Nessie.
- Nyugodj le, Miss Marple - bökött a lány felé nyalókájával Tessa. - Senki nem volt ott rajtunk kívül, és...
- Láttam egy autót... még mielőtt rám támadt az a kutya - emlékezett vissza a vasárnap estére Chloe.
Ez már felkeltette a három lány érdeklődését, és lélegzet visszafojtva várták a folytatást. Chloe az ujjai között forgatta a már lezárt rózsaszín körömlakkos üveget miközben beszélt.
- Láttam egy fekete autót, amikor átmentem a zebrán. De nem hiszem, hogy bármi köze is lenne ahhoz, hogy egy kutya megtámadott.
- Milyen kutya volt? - ráncolta homlokát Colette.
A kutya szó többszöri emlegetése eredményeként Picasso nyávogott egyet, és kapart párat az íróasztal oldalán. Utána peckesen az ablakhoz sétált, felugrott a belső párkányra, és befészkelte magát a párnák és plüss állatok közé.
- Hát...- Eddig ezen nem igazán gondolkozott. Természetesen emlékezett rá, és akárhányszor lehunyta a szemét este, máris maga előtt látta, de nem foglalkozott azzal különösebben, hogy rájöjjön az állat fajtájára. - Nagy.
Nem egészen erre számítottak, s még Picasso is felnyitotta egyik szemhéját, ezúttal borostyánsárga szemével nézve gazdájára, mielőtt visszaaludt volna.
- Úgy érzem, ezzel az információval máris megoldottuk a rejtélyt - ironizált Tessa, és lecsapott egy málnás fánkra.
- Sajnálom, hogy amikor egy hatalmas kutya leteper a földre, nem bizonyosodok meg arról, hogy törzskönyvezett-e vagy sem. Pedig most, hogy mondod simán elcseveghettem volna vele az őseiről is.
- Oké, tegyük fel, hogy ez a nagy kutya megtámadta Chloét - evezett vissza komolyabb vizekre Colette. - Chloe elájult, és ez a srác ott volt, amikor felébredt.
- Szerintetek lehet bármi köze ennek Rose halálához?
- Rose meggyilkolásához? - helyesbített Nessie egy banános fánkkal szemezve.
- Várjatok - állt fel az ágyról Colette, és odasietett a könyvespolchoz, ahonnan elővett egy már nem éppen mai térképet a városról. - Ahogy sejtettem - bólintott elégedetten, és visszatért barátnőihez, rámutatva a térképre. - Több útvonal is van, de ha a gyilkos a szórakozóhely közelében támadta meg Rose-t, akkor simán elhaladhatott azon az utcán, ahol Chloe volt.
- Ezzel arra célzol, hogy Chloe látta a gyilkost? - ejtette ki kezéből nyalókáját Tessa.
- Pontosan.
A szobában olyan nagy csend lett, hogy mindenki hallotta Picasso halk dorombolással vegyített horkolását, és a nyitott ablakon át behallatszó autók zaját. Valójában erre Chloe nem is gondolt. Annyi minden történt, hogy erről teljesen megfeledkezett.
Mielőtt azonban tovább taglalhatták volna az estét, egy kopogást hallottak az ajtón, majd a mindig elegáns, s otthon is inget viselő Aiden Johnson tette tiszteletét lánya szobájában.
- Jó estét, Mr. Johnson - zengték a lányok kórusban.
- Fánkot? - emelte magasra a dobozt Nessie.
- Oh, köszönöm, Vanessa, de már vacsoráztam - tette hasára szemléltetésként a kezét a férfi.
Nessie továbbra is nagyokat pislogott Aidenre; nem értette a problémáját.
- De ez sütemény. Ez nem számít vacsorának.
- Mindenesetre úgy gondoltam, az a legmegfelelőbb, ha személyesen mondok nektek köszönetet.
A bekövetkezett csendben újra csupán Picassót lehetett hallani, s amikor Colette tekintete a szőnyegen gubbasztó Chloéra téved, azonnal tudta, hogy valami nincs rendjén. A kis csapat legfiatalabb tagja időközben ölébe vett egy lila párnát, és elrejtette mögé arcát.
- Köszönetet? - ismételte csodálkozva Tessa, amikor meggyőződött arról, hogy a mellette ülő Nessie is ugyanúgy sötétben tapogatózik, akárcsak ő.
- Igen. Nagyon nagy segítség, hogy Chloéval önként jelentkeztetek a feladatra.
- Oh, persze... - nyújtotta el hangját Tessa, ajkaihoz illesztve a ragacsos nyalókát. - Alig várjuk, hogy részt vehessünk a...
- Igen, apa - bújt elő a párna rejtekéből végre Chloe. - Már mind nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a szervezés.
- Ez a beszéd! Amint pontos információim lesznek, szólni fogok - csapta össze tenyerét a férfi, és megpördült tengelye körül, hogy elhagyhassa a szobát. - Oh, ha Axel hazajött, vele is egyeztetni fogok.
- Miért, hol van?
- Anyukád elfelejtett venni pár dolgot, és a bátyád felajánlotta, hogy majd ő elmegy a boltba. Jó beszélgetést lányok.
Ahogy az ajtó bezárult Chloénak három kíváncsi, dühös, válaszokat követelő szempárral kellett szembenéznie. Lassan letette öléből a párnát, és igyekezett a lehető legártatlanabb és aranyosabb tekintetét felölteni, ám ezzel nem igazán sikerült meghatnia barátnőit.
- Chloe, mi a fenéről hablatyolt apukád? - Tessa nem kertelt.
- Csak lesz egy városi ünnepség, amit a templom szervez, és önkéntesekre volt szükségük. Nem mondhattam nemet apának!
- Ez eddig rendben van - tette vissza a helyére a térképet Colette. - De hogy jövünk mi a képbe?
- Nem akartam órákat egyedül tölteni a kórustagokkal meg apa gyülekezetes barátaival. Lányok, szükségem van rátok.
Colette a fejét rázva huppant vissza az ágyra, s engedte nővérének, hogy fejét az ölébe hajtsa, míg Nessie egy vaníliás fánkot tartott az orra elé.
- Szerintem erre a hírre mindenkinek ennie kell legalább egy édességbombát.
- Szóval benne vagytok? - lepődött meg Chloe alaposan.
- Végül is barátok vagyunk, vagy mi a szösz - mutatott rá Tessa.
- Oh, nem hiszitek el, mennyire megkönnyebbültem! - engedte ki a benn tartott levegőt Chloe, de aztán az aggodalom újra kiült arcára. - Akkor most már csak egy dolgom van; beavatni Axelt.
Az utcán hűvös levegő keringett, ami arra késztette Axelt, hogy szokásos ujjatlan pólójára felvegyen egy dzsekit is. Az elmúlt pár napban igyekezett kerülni a beszélgetéseket Aidennel, abban reménykedve, hogy ezzel semmi olyat nem tesz majd, amivel az ő hite ellen vétene. Reggelente minél hamarabb befejezte reggelijét, amíg Chloe semmiségekről beszélt, hogy a férfinak ideje se legyen megjegyzést tenni Axel aznapi öltözetére, hajára vagy ékszereire, amiért hálás is volt húgának.
Már hazafelé tartott az éjjel-nappali boltból, ahol mindent megvásárolt, amit édesanyja felírt a kis listára. Megpróbált a kivilágított utcákon közlekedni, de még így is folyamatosan az az érzése volt, mintha nem lenne egyedül. Ilyenkor mindig körülnézett, és amikor meglátott egy-egy embert elszórtan a járdákon, kissé nyugodtabban folytatta az utat házuk felé.
A hírek Rose-ról természetesen hozzá is elértek, és a máglyahalál miatt nem kellett zseninek lennie, hogy gyanakodjon a halál okára. Ez aggasztotta, hiszen, ha a pletyka, ami a különböző salemi közösségekben terjedt, igaz volt, akkor a város több mint felének volt mitől tartania, amikor egyedül volt.
A hang nem olyan messziről érkezett, amitől Axel, aki eddig teljesen gondolataiba mélyedt, azonnal ugrott egyet ijedtében. Feltartotta szabad kezét, s ezzel sikerült egy kukát vékony jégréteggel beborítania. A körülötte keringő macska bosszúsan fújtatott egyet, aztán tovább állt egy másik kukához.
- A fenébe - sietett oda a kukához.
Nem tudta pontosan, hogy mikor fog leolvadni róla a jég, de csak reménykedni tudott benne, hogy mire reggel az első futó elhalad mellette, már a régi fényében fog pompázni. Legalábbis amennyire ez lehetséges egy kukánál.
A kéz olyan gyorsan fonódott csuklója köré, hogy ujjai elengedték a szatyrot, ami egy kisebb-nagyobb csörömpöléssel az aszfalton végezte. Kezét a háta mögé feszítették, nyakánál pedig egy éles, hűvös tárgyat érzett.
Azt hitte, hogy csak képzelődik, de érezte az idegen leheletét az arca mellett, s a szorítás sem engedett a csuklóján.
- Legközelebb majd óvatosabban ezekkel a kis trükkökkel. Bár... - Egy férfi hangja volt, amit Axel még soha életében nem hallott. - Az is igaz, hogy nem lesz legközelebb.
Fájdalmas kiáltás érkezett a háta mögül. A kés nagy csattanással ráesett a kukára, majd onnan legurult a földre. Axel egy pillanat alatt megfordult még mindig remegő lábakkal, így láthatta, hogy támadója a földön fekszik. Teste párszor megemelkedett, ami arra utalt, hogy még életben volt. Legalább kétszer akkora volt, mint Axel. Ha nem vethette volna be varázserejét, nem sok esélyt látott volna magának a harcban. De erre nem is került sor.
- Jól vagy?
Clyde állt a földön heverő férfi másik oldalán. Mellette egy sporttáska volt magányosan az aszfalton, amit nyilván akkor dobott le, amikor leütötte a fiú támadóját. A kérdésre azonban Axel nem tudott azonnal válaszolni, mert még túlságosan meg volt rémülve a hirtelen történt eseményektől, ezért csupán nyelt egyet és bólintott.
- Gyere, menjünk, mielőtt magához térne - vette fel vállára a táskát, aztán kinyújtotta kezét a még mindig egy helyben álló Axel felé.
Félt elmozdulni onnan, mert attól tartott, a fiú meglátja a mögötte lévő jég borította kukát, de úgy tűnt, Clyde-ot ez cseppet sem érdekli. Továbbra is kitartóan nyújtotta kezét a fiú felé, s közben a szemeibe nézett.
Lassan helyezte tenyerét Clyde tenyerébe, majd amikor a fiú gyengéden megszorította a kezét, lehajolt az elejtett szatyorért, és Clyde segítségével átlépett a már horkoló illetőn.
- Csak úgy itt hagyjuk? Nem kellene hívni a rendőrséget vagy valami? - nézett még vissza egyszer a férfira Axel a válla felett.
- Ne aggódj, egy darabig nem fog felébredni. Hazakísérlek, aztán elintézem.
- Hogy tudtad így kiütni? Legalább kétszer akkora, mint mi - mondta el már korábbi észrevételét Axel.
Clyde jót mosolygott a fiú szavain, s közben elengedte Axel kezét, amitől a fiatalabb fiú kissé zavarba jött, és megigazította dzsekijét.
- Látod ezt? - mutatta fel a vállán lógó sporttáskát. - Ebben futócipők és focilabda van. Egy ütés elegendő volt a pasas fejére vele.
Bár Axel kételkedett ebben, de úgy látszott, megelégedett a válasszal, mert nem firtatta tovább, csak csendben sétált mellette. Ő ezt nem láthatta, de ez a viselkedés Clyde arcára egy halovány mosolyt csalt, aztán megnyalta alsó ajkát, és előrevezette tekintetét az utcára.
- Egyébként... hogy-hogy erre jártál? - jutott eszébe Axelnek.
- Edzésem volt, és pont hazafelé tartottam. Szép idő van, szóval nem akartam buszozni. Mázli, mi?
- Ja, mázli - bólintott rá Axel a földet nézve út közben. - Amúgy köszönöm. - Ekkor jött rá, hogy még nem is mondott köszönetet a fiúnak a megmentéséért.
- Bármelyik járókelő megtette volna - vont vállat Clyde, mintha nem lenne nagy dolog.
- Nekik is megköszönném, ha ők mentettek volna meg. De... - köszörülte meg torkát, amikor ráeszmélt valamire. - Én is képes lettem volna rá. Tudod, már pont volt egy tervem, amikor megérkeztél.
A mosolyból nevetés lett, amit Axel szívesen hallgatott, s igyekezett elrejteni saját mosolyát.
- Hát persze, Axel - veregette vállon, mielőtt a fiú megállt volna egy nagy emeletes ház előtt. - Akkor... én megyek. Legközelebb legyél óvatosabb - figyelmeztette Clyde, ahogy hátrálni kezdett.
- Az leszek - ígérte meg neki, és elindult a terasz felé. - Öhm... nincs kedved bejönni?
Axel magára sem ismert. Egy héttel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartotta, hogy az évfolyamukból bárkivel is jó viszonyba kerüljön, és most beinvitálta a házukba a fiút, akit hétfőn ismert meg? Igaz, azóta akárhányszor találkoztak, vagy közös órájuk volt, váltottak pár szót egymással, de ez semmit sem jelentett. Ebből még nem következett, hogy barátok lennének.
- Áh, Axel!
A bejárati ajtó kinyílt, s Aiden boldognak tűnő arca bukkant elő. Először fogadott fiára nézett, majd a kezében lévő szatyorra, végül a nem messze álldogáló Clyde-ra.
- Édesanyád már riasztani akarta az ismerősöket, hogy nem láttak-e valamerre. Ki a barátod?
Ez aztán a gyors témaváltás. Gondolta Axel a szemeit forgatva, de végül ő is ránézett a fiúra, aki szóra nyitotta száját.
- Én csak összefutottam Axellel, és már éppen indulni akartam, Mr. Johnson. Jó éjt - hajolt meg a férfi előtt, megelőzve a másik fiút, aztán rámosolygott Axelre, mielőtt megigazítva táskájának pántját a vállán elhagyta volna az udvart.
Axel követte tekintetével, ahogy egyre messzebbre került az éjszakában. Bele se mert gondolni, mi történt volna, ha nem jelenik meg ma este.
- Rendes gyereknek tűnik. Egy évfolyamba jártok? - terelte be Axelt a házba, majd bezárta maguk mögött az ajtót.
- Igen.
- Őt is meghívhatnád a szervezőbizottságba. Édesanyád nagyon örülne neki, ha végre rendes barátokat találnál magadnak.
Olyan volt, mintha a lejátszott lemez megakadt volna. Axel összeráncolta homlokát, s úgy fordult vissza mostohaapjához.
- Szervezőbizottság?
- Miért van ezen mindenki ennyire meglepődve? - tette fel a költőinek szánt kérdést. - Időben szólni fogok, amikor elkezdődnek a munkálatok. Ne aggódj, nem fogtok lemaradni semmiről, e felől kezeskedem. És mondd meg Chloénak, hogy köszönöm a toborzást. Jó éjt, fiam!
- Chloe? - motyogta magában, ahogy felfelé ment a lépcsőn a szobájához. - Chloe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése